Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megérkeztem!

2010.05.16

Sziasztok!

5 óra autózás után, 1 óra 20 perces repülőút után és némi  taxizás után megtaláltam az új csónakot. Nem volt nehéz, merthogy ebben a kikötőben csak egyedül ez a csónak állt. De ha többen lettek volna sem lett volna gond, hisz az  A-Rosák kitűnnek a többi közül. Mint méretben, mint küllemben teljesen más. Egyszerűen SUKÁR. A bejáratnál azonnal összefutottam a Hotival aki egy hölgy, bemutatkoztam neki, ő is nekem. Azt mondta: Azt hittük már nem is jön. Elirányított a Maitréhez, aki ma már nem tölti be ezt a pozíciót. Azt tapasztaltam, ami be is igazolódott, a lelkem alkalmatlan erre a pozícióra és ezt látta, tudta mindenki, csak ő nem.Na, mindegy róla majd írok még a napokban. Gyors bechekkolás után megismerkedtem az új kollégáimmal. 6 magyar van a hajón, a többiek bolgárok, németek, és vannak szlovákok is. A kapitány holland, magas, kopasz, de világi jó csávó. A forró Anyu pedig német. Máshogy működnek a dolgok mint ezelőtti helyeimen, de könnyű dolgom van, hisz van pár jó fej és segítőkész kolléga, aki segít mindenben. A körülményeket össze sem lehet hasonlítani az elődeivel. Tágas kabin, LCD tv-vel, külön igényesen kialakított zuhanyzó minden szobához  és persze klíma. Tehát barónak ígérkezik. Többre most nincs időm, de amint tudok, írok konkrétumokat is, sőt van pár nagyon jó fotóm is, azokat is igyekszek feltölteni.

Addig is mindenkinek szép napot és jó szelet!

Csaba

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Budapest

(Csilla, 2010.05.29 00:05)

Olvasnánk tovább de nem írsz nekünk.Érdekel bennünket hogy mi történt azóta.Szeretjük ezt a hajónapló féle dolgot nagyon!!!!!!!!!!Csak írjál már kérünk szépen!!!!!!!!!!!!!!
Csilla és a Csajok.
És ahogy szoktad:Jó szelet.